Többen rámpirítottak, hogy miért nem írok már, így írok... :)
A téma a földön hever, szokták volt mondani...így egy számomra kedves témát választottam.
Ígérem próbálom rövidre fogni, de majd a végére úgyis minden kiderül...
Nos, ma Magyarországon (szerintem) kétféle keresztény (könnyű)zenei formáció divatos ismert, az egyik a "keresztény zenekar".
Amikor összeáll egy csapat, lehetőleg keresztény ember, s vagy saját dalokat kezdenek kreálni és énekelni - ez a jellemzőbb - vagy az amúgy igen széles keresztény könnyűzenei irodalomból is válogatnak - ez a ritkább. Miért jönnek össze? Fontos szempont a közös zenélés egy közös témában, ez konkrétan a kereszténységünk megélése, s annak kérdései. Lehet róla vitatkozni, hogy melyik magyar zenekarnál melyik épp az erősebb - a zenélés, vagy a téma - de most nem ezért vagyunk itt!
A másik "szerveződés" a dicsőítő csoport - worship team - mely általában egész más okból jön össze, mint az előbb említett zenekar.
Lényegi elem: a közös vágy arra, hogy a zenei adottságainkat, tálentumainkat felhasználva egyenként s közösen közelebb kerüljünk az Úrhoz, s ebben másokat is segítsünk. Ergo ez egy szolgálat. Nagyon fontos, hogy a tagok ismerjék és szeressék, s hordozzák egymást, amit elősegít, ha ez a csapat egyben egy imaközösség is. Sőt, elsősorban az, s "csak" egy végtermék a dicsőítésen való szolgálat. Egy közös ajándék tőlünk Neked, s nekünk, a Szentlélek segítségével.
Hogyan viszonyul fentiekhez a "néző", a hívő keresztény ember?
Hát az a tapasztalatom, hogy van, aki a dicsőítő csoportot is zenekarnak nézi, s ennek szellemében "hallgatja", s nem jut el oda, hogy ő maga is dicsőítsen a csoport segítségét felhasználva. Ez nem szemrehányás akar lenni - félreértés ne essék - csupán tapasztalat, mint írtam. De ez egy következő blogbejegyzésem témája lehet majd, így most szépen be is fejezem.
2 megjegyzés:
Igen, azt hiszem, értem, mire gondolsz. Emlékszem, amikor még fiatal voltam, nem is kissé voltam morcos, amikor az akkor még Testvérek - most Eucharist - nevű formáció a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó után dalaikat játszották, és néhány csitri egy A/4-es lapokból összeragasztott feliratot lobogtatott "I (szív) Testvérek" felirattal. Úgy éreztem egyáltalán nem oda való ilyesmiket csinálni. Akkoriban az együttest okoltam érte, hogy önmagukat csápoltatják, de aztán rá kellett jönnöm, bizony a hallgatókkal is van hiba, ha egy könnyűzenei együttesként könyvelik csak el őket. Ugyan messziről és nagyon minimálisan követem most őket, de úgy érzem, náluk is Isten felé tolódott el a hangsúly.
Valóban érzem a minőségbeli különbséget a két zenei formáció között. S ha választhatnék, én az utóbbinak szeretnék tagja lenni - ha adódna rá lehetőségem.
Szerintem nincs éles választóvonal a két kategória között.
Úgy gondolom, hogy természetes és jó dolgot jelentenek az olyan vallásos dalok is, amelyek nem kifejezetten dicsőítő jellegűek. Sőt, szükség van nem vagy nem kifejezetten vallásos jellegű dalokra is. Más kérdés, hogy jó, ha a világi dalokból sem hiányzik azért, hanem valahol burkoltan megvan bennük a keresztény mentalitás.
Az én eszményeimben nem válik szét az, hogy egy keresztény gitáros, énekes csoport egy kissé laza jó baráti társaság, amely sokféle témáról ír és énekel dalokat, és az, hogy együtt imádkoznak, komoly lelki életet élnek és szolgálatnak fogják fel a zenélést, éneklést.
Na és persze a "szolgálat" nem kell, hogy merevséget jelentsen. Szerintem a magas színvonalú és figyelmes zenélés, éneklés sem zárja ki, hogy az egyszersmind "örömzene" is legyen.
Szerintem sem jó ha "csápolás" vagy taps a vége, hanem az a természetes és kívánatos, ha együtt énekli a közönség a dalokat az előadókkal, mintegy közös imádságként.
Megjegyzés küldése