Vihar volt....

A házunk előtt az egyik oldalon áll egy termetes és tisztes korú termő cseresznyefa. Ő az, amelyik a legkorábban ajándékoz meg minket a gyümölcsével. Tegnap éjjel történt valami, mert ma reggelre már megdőlve áll. Valószínűleg rendesen belekapaszkodott a szél, s a dőlés oka valahol a mélyben is keresendő, mert az egyik oldalon egy magas ág teljesen megszáradt.

Azt hittük, mindig ott fog állni az a fa és ontja számunkra a gyümölcseit.

Nagy volt, erős volt, égbe törő.

Mégis eljött egy pont az életében, mely arra mutat rá, hogy ezen a földön semmi sem örök.

Minden, ami ezen a földön terem és létezik, egyszer elenyészik s vége lesz.

Hiába hisszük azt, hogy erős, és hatalmas, s a miénk, egyszer vége lesz.

Csak egyetlen egy dologban lehetünk biztosak, abban, hogy az Atya a kezében tarja a születést s az elmúlást.

S sokkal nagyobb dolgokat tartogat számunkra, mint amit mi itt a földön nagynak, erősnek, gyümölcsözőnek tartunk.

Kipányvázzuk a fát, s leszedjük a termését, mely valóban ajándék a számunkra.

Aztán kivágjuk s tűzifa lesz belőle, meleggel ajándékozva meg az otthonunkat.

Aztán már csak az emléke marad meg bennünk, meg a friss ropogó cseresznyék íze a szánkban.