Rendrakás...

Szép nagy családi házban lakunk. 3 szoba, nagy konyha, kamra, garázs, stb.
Ezekben a helyiségekben kellene lehetőség szerint rendet tartanunk.
Persze időnként a fejünkre nő a feladat és valamelyik helyiségben eluralkodik az őskáosz.
Rányitjuk az ajtót és elborzadunk. Inkább becsukjuk. Aztán eljön a pillanat, hogy csak erőt veszünk magunkon és nagy lendülettel nekiállunk rendet rakni. Van, hogy a végére érünk, van, hogy megtorpanunk. De mindenképpen szükséges, hogy egyszer csak hozzáfogjunk. Mert, ha egyszer végre rend van ott és tisztaság, akkor nagy-nagy megelégedettség tölthet el minket.

Ezt a szép hosszú gondolatmenetet azért írtam le, mert ilyen a személyes életünk is.
Vannak szobáink, termeink, fáskamráink, melyeket ha véletlenül felnyitunk, hát nem éppen repes a szívünk. Halogatjuk a rendrakást, de elkerülhetetlen, hogy egyszer, valamikor mindenütt rend és tisztaság legyen. Melyik az a szoba, amit fel kellene nyitnom, majd ki kellene alaposan takarítanom? Mert ha most oda benéz Jézus - vajon mit lát és mit talál ott?

Egy kurzuson hallottam, hogy valaki a lakásában egy püspököt fogadott szállóvendégnek. Amikor megérkezett a magas méltóságú személy, akkor körbevezette a lakásban, de egy kis zugot, valami kisszoba félét takargatott előtte, oda nem engedte be. Oda dobálta be ugyanis mindazt a maradékot és szemetet, amit máshonnan kipakolt.

Hol van az én kisszobám?