145. Zsoltár

Beszélgettem ma egy ifjú hölgyismerősömmel, na jó, cseteltem...

Szóba került a budapesti Hillsong London koncert a Papp László Sportarénában, s ennek kapcsán az, hogy rengeteg fiatalt láttunk. Már nálunk fiatalabbakat is. Sokat. Nagyon sokat. Mondom, rengeteget...

Aztán ezeket írtam:
..."Itthon" eléggé kiábrándító, hogy nem járnak a fiatalok dicsőíteni...
...nem tudják, nem értik, nem igénylik s ha jönnek is, nagyon sokan nem képesek "elengedni" magukat, átadni magukat Isten szeretetének...
...Pedig erre bármikor képesek vagyunk..még amikor a legmélyebb gödörben is vagyunk...
...Van, hogy ilyenkor az ember elmegy egy csöndes misére és beül a leghátsó pad közepére, hogy senki még csak ne is szóljon hozzá, meg ne érintse...

Mindez persze az én tapasztalatom, az én felekezetemben látom így.
Remélem, hogy máshol másképp van...
Mindenesetre arról is beszéltünk, hogy ebből még egy blogbejegyzés fog születni.
S megnéztem a mai napra rendelt olvasmányainkat, s előbukkant belőle a 145. Zsoltár.
Hát ez betalált...kell ezt még magyarázzam???

ALLELUJA! Dicsérd lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg csak élek, zsoltárt énekelek Istenemnek, amíg csak leszek. Ne bízzatok fejedelmekben, emberek fiaiban, akik nem segíthetnek! Ha lelkük elszáll, visszatérnek a földbe, terveik még aznap mind megsemmisülnek. Boldog, akinek segítője Jákob Istene, akinek az Úrban, az ő Istenében van reménye! Ő alkotta az eget és a földet, a tengert és mindent ami bennük van. Hűségét megtartja örökre, igazságot szerez a méltatlanul szenvedőknek, kenyeret ad az éhezőknek. Az Úr megszabadítja a foglyokat, az Úr a vakokat látóvá teszi, az Úr felemeli a lesújtottakat, az Úr az igazakat szereti. Az Úr megoltalmazza a jövevényeket, felkarolja az özvegyet és az árvát, de elpusztítja a bűnösök útjait. Király az Úr mindörökké, a te Istened, Sion, nemzedékről nemzedékre.

---a fotó a http://www.sxc.hu ingyenes gyűjteményből származik---